Lelépek. Mármint az országból. Ilyen egyszerűen. Vagy mégsem? Mielőtt belekezdek a bullshitbe, néhány tudnivaló, hogy tiszta legyen a kép.
Adatok: Jelenleg munkanélküli, amúgy informatikus és közgazdász diplomával rendelkező férfi. Korom: 35 év. Voltam kreatív reklámügynökségnél, informatikus több helyen, volt egy kisebb hülyeség-shopom, (egy barátommal közösen), készítettem webshopokat, dolgoztam mint szövegíró, most pedig bloggerkedem főként. Ja, és most augusztustól kettlebell edző (SFG I.) is vagyok.
Az úticél: nincs. Az utazást Gran Canaria-ról fogom kezdeni, ide találtam viszonylag olcsón repülőjegyet (35.000 Ft mindennel együtt, a másfél napos "átszállás" Barcelonában már csak bónusz), és itt megfelelő hajóforgalom is van. Hogy ez miért jó, azt később elmondom.
Nincs tervem. Nincs pénzem. Nincs munkám. Csak egy dal a fejemben: que sera, sera. Lesz, ahogy lesz. Őrültség? Lehet. De ahányszor csak utazókkal beszéltem, akik tettek egy bátor lépést és nekiindultak a világnak, mind egy szálig azt mondták, nem bánták meg. Így az én véleményem is az, hogy aki elég bátor hogy mindent hátrahagyva nekiinduljon, azt az Univerzum megjutalmazza. Másfelől bizonyos jóga-tanok szerint mi csak az isteni akarat eszközei vagyunk, egy csatorna, amelyen keresztül az isteni megnyilvánul. Nem tudunk mindent irányítani az életben (még aki erőnek erejével is próbálja, annak sem sikerül mindig), néha át kell engedni kicsit a kormányzást az Univerzumnak is, és hagyni, hogy azt adja, amire szerinte szükségünk van. Most én is szeretném hagyni hogy meglepjen néhány szeretetteljes, kedves dologgal, amit megköszönök majd neki. Ehhez viszont át kell ugranom a saját árnyékomat, nem csak egyszer, de folyamatosan.
A projektben természetesen benne van az is, hogy NINCS szükségünk sem az életben maradáshoz, sem a boldogsághoz azokra a dolgokra, amelyekkel a média teletömte a fejünket. Ahogy mondják, a legjobb dolgok a világon ingyen vannak. Vagy majdnem ingyen. Mindössze jó ismerősök kellenek hozzá. Introvertált, magamnak való emberként persze ez egyáltalán nem lesz egyszerű. Már csak ezért is kell nap mint nap legyőznöm önmagamat.
A blog terveim szerint nem lesz ennyire szöveges. Aki eddig elolvasta, annak köszönöm, fel lehet sóhajtani. Főként képeket szeretnék feltölteni, ennek az az egyetlen hátránya, hogy jelenleg nincs pénzem egy rendes fotómasinára, úgyhogy az első időszakban a mobiltelefonom képeivel kell majd beérnetek, amíg nem találok munkát amiből fogok tudni venni egy normális gépet. Ezt maximum annyi leírással egészíteném ki, főként az érzéseimről, amennyit egy Facebook-posztba is belesűrítenék a saját barátaimnak, így a blog tömör lesz és - remélhetőleg - valóban lélekemelő még azoknak is, akik nem utazgatnak éppen.
